Bécsi adventi hangulat otthon

puncs-forralt-bor.jpg

Aki már volt a bécsi adventi vásáron, az tudja, hogy milyen hangulatos hóesésben kortyolgatni egy kézmelengető puncsot, vagy egy forralt bort a színesen kivilágított standok között. Nos, ha hóesést nem is, de a forró italokat otthon is el tudjuk készíteni kellemes téli estékre.

A karácsonyi hangulathoz illik a szegfűbors, a szegfűszeg és a fahéj. Mindez szinte minden háztartásban megtalálható, köszönhetően a nyári gyümölcsleveseknek. Ezek már az illatukkal karácsonyi hangulatot varázsolnak a lakásba.

A munkából hazaérve, a karácsonyi bevásárlás után, egy kiadós hétvégi kirándulás után, esetleg a nyugodt karácsonyi estéken, vagy csak úgy meglepve a kedvest, a családot, érdemes elkészíteni egy forró italt.

forralt-bor_1.jpg

Puncs bogyós gyümölcsökkel

A bécsi vásároknak ez a befutója a forralt bor mellett. Mutatós, ahogy a piros édes gyümölcsök úszkálnak a bögrében és nem lehet elrontani az elkészítését.

1 evőkanál kristálycukor, vagy ízlés szerint több illetve kevesebb

1 db szegfűszeg

1 db fahéj

fél liter vörösbor

2 dl víz, ami lehet ásványvíz is

1 filter gyümölcstea tea

25 dkg szárított bogyós gyümölcsök, tőzegáfonya, áfonya

A vörösbort a vízzel, a cukorral, a teával és a fűszerekkel forraljuk fel és lassú tűzön 3 percig gyöngyöztessük. Tegyük hozzá a gyümölcsöket és hagyjuk 5 percig, hogy jól megszívják magukat.

Forrón öntsük bögrékbe, díszíthetjük fahéj rudakkal.

forraltbor.jpg

Havas puncs

Ha valakinek mégis hiányzik a havazás, felidézheti a meleg szobában is. Kiváló téli helyettesítője a lefekvés előtti esti tejnek, de csak felnőtteknek!

4 cl barna rum

2 teáskanál barna cukor

5 dl zsírosabb tej

4 csipet fahéj

2 evőkanál tejszín, díszítésnek

Melegítsük fel a tejet a cukorral és két csipet fahéjjal. Amikor a tej forró és a cukor felolvadt, habosítsuk a tejet kézi habverővel. Húzzuk félre a tűzhelyről, adjuk hozzá a rumot. Öntsük hőálló poharakba, ha nem bízunk a pohár tartósságában, használhatunk hozzá néhány szalaggal díszített, megfelelő nagyságú lekvárosüveget. Díszítsük tejszínnel.

Gyerekpuncs

Ne feledkezzünk meg a legkisebbekről sem. Nekik is jól esik egy kirándulás után, esetleg előre bekészítve a termoszba már a túra alatt egy fűszeres melengető ital.

fél liter almalé

3 csipet fahéj

1 szegfűbors

1 szegfűszeg

Melegítsük fel az almalevet a fűszerekkel, hagyjuk egy kicsit pihenni, hogy a fűszerek kiengedjék az aromájukat és utána fogyasztható hőmérsékleten kínáljuk meg vele a gyerekeket.

forro-ital.jpg

Karácsonyi forralt bor

4 db szegfűszeg

1 db bio, vagy forró vízzel nagyon megmosott narancs

1 dl narancslé

6 cl rum

3 evőkanál barna cukor

1 liter vörösbor

Szeleteljük fel a narancsot és tegyük a bögrékbe, erre fogjuk önteni a forralt bort. A narancslevet a borral és a többi hozzávalóval forraljuk fel. Amint felolvadt a cukor és kellemes illatot áraszt - ez körülbelül 5-8 perc -, töltsük forrón a bögrékbe.

Ezek a forró italok pár perc alatt elkészülnek és a hozzávalók beszerzése is egyszerű, illetve sokáig elállnak. Érdemes meglepni a szeretteinket egy kis karácsonyi hangulattal.